#Kovács László

Kovács László már nem kell az MSZP-nek
 

Kovács László már nem kell az MSZP-nek

Nem kapta meg a küldöttek egyharmadának a támogatását Kovács László, az MSZP alelnöke, volt pártelnök és uniós biztos. Így a következő tisztújításon semmilyen tisztséget nem kaphat a pártban. Nem kapott kellő támogatást Havas Szófia, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának tagja sem, pedig elnökhelyettesi posztra pályázott volna. Az elnökségi tagságra jelöltek közül tízen nem kaptak elég támogatást vagy visszaléptek.

hvg.hu hvg.hu


Magyarországgal is foglalkozott a német szocdem-kongresszus
 

Magyarországgal is foglalkozott a német szocdem-kongresszus

Magyarországgal is foglalkoztak vasárnap kezdődött kongresszusuk első napján a német szociáldemokraták. Az MTI-nek erről Kovács László, az MSZP Berlinben tartózkodó és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kongresszusán vendégként részt vevő alelnöke számolt be.

MTI MTI

Orbán:
 

Orbán: "ott mélyen, a gyomor táján van egy kis kielégülés is"

Orbán Viktor kormányfőnek diplomaták tettek fel kérdéseket a külképviselet-vezetői értekezleten. Jeszenszky Géza volt külügyminiszter többek között az ország "negatív imázsát" firtatta, Kovács László pedig a Kínával kapcsolatos kormányzati politikával kapcsolatban tett fel kérdéseket.

MTI MTI


Az MSZP szerint a kormány szembemegy az EU-s adópolitikával
 

Az MSZP szerint a kormány szembemegy az EU-s adópolitikával

Az MSZP alelnöke szerint a kormány európai uniós szabályt sért az otthoni pálinkafőzés jövedékiadó-mentességének biztosításával és egyes élőzenei szolgáltatások kedvezményes áfakulcs alá sorolásával, ezért akár eljárás is indulhat Magyarországgal szemben, ami alól - annak lejártával - már a soros elnökség sem jelent védelmet.

MTI MTI